Egy évvel ezelőtt már jártam itt, és kellemes emlékeket őrzök a helyről. Most újra rátaláltam a neten, és gondoltam, hogy érdemes ismét meglátogatni. Nem foglaltam asztalt, csak este 8-kor beállítottunk négyen. Még pont volt egy négy fős asztal a nemdohányzó részen. A felszolgálókat most is elég nehéz megkülönböztetni a vendégektől, mert semmiféle egyenruhát nem viselnek. Ez nem változott az előző évhez képest. A választásom most is a már jól bevált Thai csípős csirkelevesre esett. Isteni volt, bár még kiegészítettem egy kis plusz "erővel". Második fogásként Cézár salátát kértem (húsmentes változatban). Ez pont úgy volt elkészítve, ahogy szeretem. Pirítóst külön kellett kérnem hozzá. És az este zárásaként Gundel palacsintát rendeltem belga csokiöntettel. A vacsorát az élő zene tette még kellemesebbé. Sajnos mikor az étkezést befejeztük, az addig aránylag kellemes és füstmentes levegő elkezdett megtelni cigarettafüsttel. Az okára nem tudtunk rájönni, hogy addig miért nem éreztük, de gyorsan a távozás mezejére léptünk.
Cézár saláta
Gundel palacsinta
http://vacsora.blog.hu/2008/06/20/2008_06_19_rose_restaurant